|
|
|
|
|
|
A fotográfia története
A vágy, hogy képekben megörökítsük a környezetünket egyidős az emberiség történetével. Már az őskori ember is barlangrajzok segítségével ezen az úton járt. Később agyagtáblákra vésték, fába faragták, papiruszra rajzolták vagy éppen vászonra festették a képeket.
Szinte pontosan I. Szent István királyunkkal (970-1038) egy időben élt egy Bászrában született arab tudós, Alhazan (965-1040), aki számos optikai kutatást végzett, többek között vizsgálta a lyukkamera képalkotását. A lyukkamera (camera obscura) egyszerűen egy sötét doboz (könnyen elkészthető pl. fekete kartonból), aminek egyik oldalára egy apró lyukat fúrunk, majd a lyukas oldalt tartjuk a téma felé. A lyukon keresztül a doboz szemközti falára vetülő nagy mélységélességű kép színes, fordított állású, oldalhelytelen. Ha 10-20 percre fotópapírt teszünk a dobozba (oda, ahol a kép kirajzolódik), majd előhívjuk, megjelenik a kép negatívja (erről kontaktmásolattal pozitív kép készíthető, azaz ha a negatívot egy másik fotópapírral összefordítjuk és megvilágítjuk, az új képet előhívva megkapjuk a pozitívot).
Bár az elv ezer éves, a ma ismert fényképezésre sokat kellett várni. Először is fényérzékeny anyagot kellett találni, hogy megőrizhessük a camera obscura képét (ami addig egyszerű vásári látványosság volt csupán). Az első fényképet 1823-ban Nicéphore Niépce készítette, de az eljárás kiforratlan volt és a gyakorlatban nehezen alkalmazható (például a 8 órás megvilágítási idő, a nagy szemcsésség és a kis fényérzékenység miatt). Ezután közösen kutatott Louis Daguerre díszletfestővel. Az első dagerrotípia 1837-ben készült, a módszert 1839. augusztus 19-én mutatták be – ami a fotográfia (görög eredetű szó: phos+graphos = fény+rajz) születésnapja lett. A szabadalmat a francia állam életjáradék fejében megvásárolta és szabaddá tette, azaz bárki használhatta.
Egy másik komoly problémát jelentett a hosszú megvilágítási idő (ami akár 20 perc is lehetett). A megoldás az objektív volt (optikai lencsékből álló rendszer). A magyar Petzval József fejlesztette ki az első igazán jó megoldást: a 149 mm-es gyújtótávolságú összetett lencserendszer a megvilágítási időt a másodperc töredékére csökkentette. Ez mind a mai napig az egyik legjobb portré objektívnek számít, minőségileg csak az 1902-ben megalkotott Tessar-objektív múlja felül. A digitális technika azonban egyre inkább kiszorítja a petzval-objektívet.
A fényképezőgép és a nyersanyag sokat fejlődött, az 1900-as évek végére a fotográfia bárki számára elérhetővé vált. Számos fotólabor kínálta kényelmes szolgáltatásait, hogy a fotósnak csak a képek elkészítésével kelljen törődnie. Ám az igazi áttörést, amitől a fényképezőgép hétköznapi használati tárggyá vált a digitális forradalom hozta.
1969-ben Willard Boyle, és George Smith az AT&T Bell Labsnál kifejlesztették a CCD-t (charge-coupled device, töltés-csatolt eszköz). A CCD a fényt digitális jelekké alakítja. Gyakorlatilag a CCD-t a film helyére téve megszületett a digitális fényképezőgép.
Napjainkban bárkinek lehet digitális fényképezőgépe, a kínálat zavarba ejtő. Az olcsó, kis kompakt gépektől kezdve a félprofi csúcskompaktokon keresztül az akár több millió forintos tükörreflexes gépekig mindenki megtalálhatja az igényeihez és a pénztárcájához passzoló készüléket.
|
|
|
|
Minden jog fenntartva! © hervai.hu |
|
